Egy pár éve érdeklődésünk a sejtek differenciációjának tanulmányozása felé fordult. Ehhez egy felnőtt típusú őssejtet, az ún. mesenchimális őssejteket választottuk modellként. Ezek a sejtek főleg abban különböznek a nagy publicitást kapott embrionális őssejtektől, hogy - velük szemben - már nem képesek létrehozni a szervezetünk bármelyik sejttípusát, csupán néhányat ezek közül. Jelesül főleg porc, csont és zsírsejtekké tudnak differenciálódni.
Sikerült is ilyen sejteket izolálnunk méhlepényből, és elsőként a csontsejt irányú differenciációt kezdtük rajtuk tanulmányozni. Ennek során azt tapasztaltunk, hogy a csontirányú differenciáció során ezek az őssejtek szabad gyököket termelnek, és - meglepő módon - ezek a gyökök segítik a csontirányú differenciáció folyamatát. Ezzel egy újabb élettani (és nem "pusztító") szerepet rendelni a sokak által kárhoztatott szebad gyökökhöz. Hogy pontosan milyen módon segítik ezek a gyökök a csontosodást, arról a következő bejegyzésben számolok be.
2014. november 14., péntek
2014. október 15., szerda
Gyilkos vagy áldozat?
Az előző bejegyzésben röviden ismertettem a kutatásaink középpontjában álló biokémiai reakciót, a PARilációt, melynek egyik - általunk is vizsgált - biológiai szerepe a sejthalálhoz kapcsolódik. Érdekes módon a PARiláció egyrészt segíthet megvédeni a sejteket a sejthaláltól, másrészt játszhatja a kivégző osztag szerepét is. Ennek a kettősségnek a megértése első hallásra problémásnak tűnhet, de végül is magyarázható. Arról van szó, hogy enyhe DNS károsodás esetén a PARiláció a sérülés helyének megjelölésével, és a hibajavító rendszer célrairányításával elősegíti a károsodott DNS javítását, és ennek révén a sejt túlélését eredményezi. Ha viszont javíthatatlanúl súlyos károsodást szenvedett a DNS, akkor a PAR polimer képződése több útvonalon is a sejt elpusztításához vezet. Ezek az útvonalak a következők:
1. A PAR polimer szintézisének alapanyaga egy NAD nevű vegyület, amely a sejtek energiatermelő folyamataiban fontos szerepet játszik. Intenzív PARiláció olyan alacsony szintre csökkentheti a NAD mennyiségét a sejtben, hogy ez elégtelen energiaellátáshoz vezet.
2. A sejtek energiaellátásában a cukrok bontása (glikolízis) kulcs-szerepet játszik. A glikolízis egyik fontos lépését katalizáló enzim PARilálódva gátlás alá kerül, így a glikolízis erősen lassul és romlik a sejtek energiaellátása.
3. A PAR molekula a sejtmagból kijutva a mitokondriumok felé veheti az irányt, ahonnan kiszabadítja az egyik sejthalálútvonalat beindító fehérjét (AIF= apoptózist indukáló faktor).
A címben feltett kérdésre visszatérve tehát a helyes válasz: gyilkos ÉS áldozat szerepét is játszhatja a PARiláció a sejtekben. Amíg a károsodás javítható, addig a sejt túlélését eredményezi, de mihelyst túllépi a javíthatósági küszöböt a sérülés mértéke, a PARiláció a sejt elpusztításához vezet. Ez a szervezet szempontjából "racionális" szabályozás, hiszen az intenzív, nem javítható DNS károsodás akár daganatképződést is eredményezhetne, ha a sejt megváltozott DNS-sel túlélne, amit a PARilációs sejthalál megelőzhet.

2014. szeptember 15., hétfő
És mi mit kutatunk a szabadgyökökkel kapcsolatban?
VIGYÁZAT! AZ ALÁBBI SZÖVEGBEN A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS KIFEJEZÉS IS SZEREPEL!
A blog témájának választása valószínűsíthette a kedves olvasó számára, hogy a blog szerzője is szabadgyökökkel fertőzött környezetben tengeti szakmai hétköznapjait. A feltevés helyes, hiszen már orvostanhallgatóként egy olyan munkacsoporthoz csatlakoztam, mely Imre Sándor tanár úr vezetésével a szabadgyökök szerepét vizsgálta egyszerű, biokémiai "öregedés" modellben, és kapcsolatom a gyökökkel azóta sem szakadt meg.
Az általam vezetett munkacsoport a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának Orvosi Vegytani Intézetében a poli-ADP-riboziláció (PARiláció) biológiai szerepét tanulmányozza. Amikor egy szövegben először írom le a poli-ADP-riboziláció kifejezést, az még a szakmai közönség részére is vízválasztó szokott lenni: ezotérikus hangzása miatt többnyire ez az a pont, ahol legtöbben befejezik az olvasást. Ha valaki e figyelmeztetés ellenére tovább olvasna, azt megnyugtatom, hogy a PARiláció csupán a fehérjemódosítások egyik formája, melynek révén a fehérjék funkciója ki- vagy bekapcsolható. A kísérleteink középpontjában az alábbi folyamatsor áll:
1. Szabadgyökök termelődése.
2. A szabadgyökök a DNS-ben töréseket okoznak.
3. A PARilációra képes enzimek felismerik a DNS-ben keletkezett töréseket, és hatásukra aktiválódnak.
4. Az aktiválódott enzimek PARilációs módosítást hajtanak végre a DNS törés környékén található fehérjéken, és ezzel jeleznek a DNS hibajavító apparátusának, hogy ezen a helyen teendőjük van.
5. A DNS törést a hibajavító rendszer "befoltozza".
Hogy ez a folyamatsor milyen jelentőséggel bír, és miért lehet fontos az orvostudományban, erről a következő bejegyzésekben írok részletesebben.

2014. augusztus 15., péntek
Dohányzóknak répastop?
Az utóbbi két blogbejegyzéssel elkezdett sorozatot folytatom, melynek lényege, hogy a
SZABADGYÖK=ROSSZ és az ANTIOXIDÁNS= ÖRÖK ÉLET paradigma helytelenségét szeretném példákkal megvilágítani. Korábban arról írtam, hogy a testmozgás kedvező élettani hatásainak kialakulásához nélkülözhetetlenek a szabadgyökök, és bizony ebbe a folyamatba az antioxidánsok nem a "jó oldalon" kapcsolódnak be. Legutóbb a nagy karriert befutott szabadgyök, a nitrogén monoxid példáján mutattam be, milyen sokoldalúan használja a szervezetünk ezt a gyököt értágításra, idegsejtek közötti kommunikációra és kórokozók elpusztítására. A mai bejegyzésben egy a daganatkutatás területéről vett példával szeretném hangsúlyozni, hogy a szabadgyökök és antioxidánsok szerepe itt sem fekete vagy fehér.
Epidemiológiai vizsgálatokban kimutatták, hogy a sárgarépa és a sütőtök szép piros pigmentje, az antioxidánsként is ismert béta-karotin, csakúgy mint sok más antioxidáns nem rendelkezik rákmegelőző hatással. Ettől talán kevesen riadnak fel délutáni szunyókálásukból, az a felismerés viszont már nagy visszhangot váltott ki, hogy dohányosokban a béta-karotin fokozta a tüdőrák kialakulását. A jelenség mechanizmusa a mai napig nem teljesen tisztázott, de utóvizsgálatokból az is kiderült, hogy a táplálkozással bevitt béta-karotin mennyiségek esetén nem kell számolni a rákkockázat fokozódásával még dohányosokban sem.
Ez a történet - véleményem szerint - több tanulsággal is szolgál:
1. A tudományban a dolgok nem feketék vagy fehérek, ezért célszerű kerülni a leegyszerűsítő megfogalmazásokat.
2. Ha egy - akár természetes, akár mesterséges - anyag hatásairól beszélünk, akkor fel kell tenni a mennyi? kiben? mikor? kezdetű kérdéseket is, hogy pontosítsuk kijelentéseinket.
3. Egy természetben előforduló, és például a táplálékkal bevitt anyag hatása nem feltétlenül azonos a kapszulázott anyagéval, mert más koncentráció-tartomány érhető el vele, és a táplálkozás során több más, potenciálisan biológiai hatással rendelkező anyag kombinációjában kerülnek a bioaktív molekulák a szervezetünkbe.
A címben feltett kérdésre visszatérve tehát "Dohányzóknak répastop?" a válasz: semmi nem indokolja, rágcsálják nyugodtan, de béta karotin tartalmú kiegészítők szedését nem ajánlanám.

2014. július 16., szerda
A kipufogógáz, a csendes gyilkos és a záptojás, avagy mi köze Alfred Nobelnek a szabad gyökökhöz?
Folytassuk egy kicsit a szabad
gyökök magasztalását. Az előző blogbejegyzésből kiderült, hogy nemcsak
szövetkárosító, hanem kedvező hatásaik is vannak, például az edzés jótékony
hatásainak érvényre juttatásában. A mai példámat egy még alapvetőbb élettani
funkció, az értónus szabályozásának tárgyköréből választottam. Az erek
szűkülése és tágulása a vérnyomás és az egyes szervek vérellátását szabályozó,
egyik legfontosabb élettani működése az emberi szervezetnek. A 80-as években Furchgott,
Ignarro és Murad kísérleteiből kiderült, hogy egy egyszerű két atomból álló
szabadgyök a nitrogén monoxid (NO.) termelődik az érfalban és felelős az egyik fontos értágító mechanizmus
működéséért. A felfedezés hatalmas visszhangot váltott ki nemcsak tudományos
értéke miatt, hanem azért is, mert a nitrogén monoxid addig csupán a
kipufogógáz egyik toxikus összetevőjeként volt ismert. Másrészt a pusztítóként
ismert szabad gyökökről nemigen tételezte fel senki, hogy egy ilyen finoman
szabályozott, alapvető élettani funkcióban jelátviteli szereppel bírhatnak. Harmadrészt
az is hozzájárult a tudományos közvélemény megrökönyödéséhez, hogy az NO egy
gáz, és gázokról pedig végképp nem feltételezték, hogy a szervezeten belül
jelátviteli, szabályozó szereppel bírhatnak. [Azóta két újabb meglepő, bár nem
szabadgyök természetű taggal bővült az élettani szereppel bíró, gáznemű mediátorok
családja: a csendes gyilkosként ismert szén-monoxidról (CO) és a záptojás „illatát”
okozó kénhidrogénről (H2S) is lehullott a lepel: termelődnek szervezetünkben,
és fontos élettani szerepek rendelhetőek hozzájuk.]
A három fent említett kutató 1998-ban átvette megérdemelt orvosi Nobel-díját, de talán ők sem látták előre a nitrogén
monoxid későbbi diadalútját, melyben
olyan - egymástól távol eső - biológiai jelenségekben derült ki a NO. szabályozó szerepe, mint a falósejtek mikrobaölő funkciója,
a memória és a(z) (im)potencia. Valószínűleg a vagyonát a nitroglicerin
tartalmú dinamit gyártásával megszerző Alfred Nobel sem gondolta, hogy
kezelőorvosa - a sors iróniájaként - egyszer majd nitroglicerin tablettát ír
fel neki szívbetegségének kezelésére (a gyógyszer bevételét Nobel
visszautasította). A nitroglicerin értágító hatása akkor már jó ideje ismert
volt, de csak az 1980-as évek fent ismertetett kutatásai derítették ki, hogy a
szervezetben nitrogén monoxid szabadul fel belőle, és ez felelős a szer
hatásáért. Hogy Viagrára szüksége lett volna Nobelnek, arról nincs információnk, de e mágikus kék piluláról is érdemes tudni, hogy az NO. hatását fokozva "emeli férfitársaim önbecsülését".
A toxikus szabad gyököktől immár
eljutottunk a gyógyszerként használt szabad gyökökig visszaigazolva az ősi
megfigyelést: ami nagy mennyiségben méreg, kis mennyiségben lehet gyógyszer.
2014. június 16., hétfő
Szaladjunk-e a patikába vitaminokért?
Legutóbbi bejegyzésemben
részleteket ígértem az antioxidánsok hasznosságáról illetve lehetséges káros
hatásairól. Ez a megközelítés igen leegyszerűsítő (s mint ilyen a tudományos
közlésekben kerülendő), de most az egyszerűség kedvéért mégis így próbálom ezt
a kérdést megvilágítani.
A címbeli kérdésfeltevés
arra utal, hogy vitaminjaink jó része (A, C és E vitaminok) ismert antioxidáns
molekula, tehát semlegesíteni képesek a szabad gyökök/reaktív intermedierek
sejt- és szövetkárosító hatásait. Tehát a kérdés (Szaladjunk-e a patikába
vitaminokért?) úgy is feltehetó, hogy szedjünk-e antioxidánsokat betegségek
megelőzésére?
A válaszom a kérdésre az,
hogy IGEN, szaladjunk, mert amíg a „szaladgálás” (a rendszeres testmozgás)
jótékony hatásai közismertek, és tudományosan alátámasztottak, addig ugyanez
nem mondható el az antioxidánsokról, köztük az antioxidáns hatású vitaminokról
sem. Tehát szaladjunk, de NE a patikába vagy drogériába siessünk antioxidáns
vitaminokért, mert azok akár semlegesíthetik is a testmozgás jótékony hatásait.
De hogy is van ez? A
rendszeres testmozgás egészségre gyakorolt kedvező hatásai jól dokumentáltak.
Hatására javul a sejtek cukorfelvétele, felgyorsul a sejtek anyagcseréje, csökken
az inzulinrezisztencia, nő az izomtömeg és (Norbival szólva) ég a zsír. Ezek –
csakúgy mint a testmozgás élettartamot meghosszabbító hatása - régóta ismert
tudományos tények, de az a felismerés viszonylag új, hogy a sokat kárhoztatott
szabad gyökök/reaktív intermedierek nélkülözhetetlenek e kedvező hatások kifejlődésében.
Az egyik legmeggyőzőbb tanulmány az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának
lapjában a PNAS-ben jelent meg. A közlemény német és amerikai szerzői mind
edzett, mind edzetlen felnőtt önkéntes férfiakat vizsgálva azt tapasztalták,
hogy C-vitamin és E vitamin kombinációja
megakadályozta, hogy a rendszeres testmozgás kedvező anyagcserehatásai
kialakuljanak. Nagyon hasonló következtetésre jutott egy norvég kutatócsoportis, így egyre inkább bizonyítottnak tűnik, hogy az
edzés során fokozottan termelődő szabad gyököknek fontos szerepük van az
edzettség kialakulásában, a szervezet fokozott fizikai terheléshez történő
adaptációjában.
A következő blogbejegyzésben
a szabad gyökök további baráti (és nem ellenséges) élettani szerepét szeretném
bemutatni.
2014. május 15., csütörtök
Barát vagy ellenség?
Az előző bejegyzésben részletesen írtam arról, hogyan károsíthatják a szabad gyökök/reaktív intermedierek a sejtjeinket és szöveteinket felépítő molekulákat: a nukleinsavakat, a fehérjéket és a lipideket, s hogy mindez sejtdiszfunkcióhoz és akár sejthalálhoz is vezethet. Amikor mindennek jeleit (szakszóval markereit) észleljük, akkor az ún. "oxidatív stresszre" utal. Oxidatív stressz alatt azt az állapotot értjük, amikor - az előbbi javára - felborul a szabad gyökök/reaktív intermedierek termelődése és antioxidáns rendszerek általi megsemmisítése/elbontása közötti egyensúly. Az egyensúly felbomlását okozhatja a szabad gyökök/reaktív intermedierek fokozott termelődése vagy az antioxidáns "elhárító" mechanizmusok elégtelensége. Mindezek alapján valóban joggal feltételezhető, hogy az oxidatív stresszállapotokban (pl. cukorbetegségben, sokkállapotokban, szepszisben) ez az egyensúly antioxidánsok adásával helyreállítható.
Akkor hát irány a patika, és vegyünk antioxidánsokat?
Azt javaslom, ne siessük el, mert a valóság többnyire bonyolultabb, mint első látásra tűnik. Egyrészt a különböző kémiai természetű és hatásmechanizmusú antioxidánsok közé nem tehetünk egyenlőségjelet: mindegyik eltérő specifitással, szelektivitással felszívódással, biológiai hozzáférhetőséggel, stb. rendelkezik. Másrészt a különböző szabad gyökök/reaktív intermedierek is jelentős mértékben különböznek viselkedésükben, és ezért pontosan ismernünk kell, mikor, melyek és milyen mértékben, arányban termelődnek és járulnak hozzá egy kórállapot kialakulásához. Tehát a kérdés tudományos szempontból elfogadható módon úgy vetődhet csak fel (és mindig egy adott kórállapot adott fázisára vonatkozóan), hogy mely szabad gyököt/reaktív intermediert akarjuk célbavenni, és mely antioxidáns lehet ennek legalkalmasabb eszköze. Ez a kérdés azonban igen nehezen megválaszolható.
A "barát vagy ellenség" kérdés azonban ennél is jóval komplexebb. Eddig különböző, súlyos betegségállapotokat hoztam fel az oxidatív stressz példájának. De mi a helyzet az egészségesekkel? Teljesen másképp vetődik fel az a kérdés, hogy szedjen-e egy egészséges ember antioxidánst, hogy megelőzze az oxidatív stressz kialakulását. Ezen a területen még kevesebb olyan bizonyítékot lelhetünk fel, mely megalapozottá tenné antioxidánsok szedését egészségesekben. Sőt egyre több jel mutat abba az irányba, hogy egészséges szervezetben jobb "békén hagyni" a szabad gyököket, mert nem károsítanak, hanem fontos élettani funkcióik vannak. Sőt akár segíthetnek betegségek megelőzésében is!
Hadd zárjam a havi blogbejegyzést korunk egyik leghíresebb természettudósának, James Watsonnak (a DNS szerkezet egyik felfedezőjének) az egyik legrangosabb orvosi lapban, a Lancet-ben nemrég publikált felvetésével (ld lenti kép), mely szerint az ún. oxidatív stresszbetegségek fő oka nem a szabad gyökök túltermelődése, hanem sokkal inkább az elégtelen termelődésük. Hogy ez alatt mit is érthetett, erről a következő blogbejegyzésben írok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)