Szabadgyökök vagy reaktív intermedierek?

A szabadgyök kifejezés egészen hatékonyan ment át a köztudatba, és vált az általános (természettudományos) intelligencia részévé. A legtöbb emberben ki is alakult egyfajta kép ezekről a gyökökről és (káros) biológiai hatásaikról. Tulajdonképpen ez rendben levőnek is látszik, de a kutató szeret precízen fogalmazni, így mégis csak helyénvalónak gondolom, hogy picit árnyaljam a képet. Arról van szó, hogy ez a kép - mint az lenni szokott - kissé összetettebb, mint a sztereotípia. A kutatói társadalom ezért preferálja a "reaktív intermedier" kifejezést a "szabadgyök"-kel szemben, mert az oxigénből keletkező, rövid életidejű képződményeknek csak egy része teljesíti a szabadgyökség kritériumát, nevesül, hogy párosítatlan elektronja lenne. Ezek közé a valóban szabadgyöknek nevezhető oxigénszármazékiok közé tartozik pl. a szuperoxidgyök és a hidroxilgyök. Mint a korábbi bejegyzésben említettem, a földi élet alapjának tekinthető oxigénmolekula (O2) is szabadgyök, mely nem is egy, hanem két párosítatlan elektronnal bír (ún. biradikál). Az igen széleskörű biológiai funkcióval rendelkező hidrogén peroxid (H2O2) ugyanakkor nem rendelkezik párosítatlan elektronnal, tehát szabadgyöknek nem nevezhető, de reaktivitása révén egy csoportba sorolódik az előbb említett intermedierekkel.

Kevéssé közismert tény, hogy szabadgyökök (pontosabban reaktív intermedierek) nemcsak az oxigénmolekulából keletkeznek. Az egyik fehérjealkotó aminosavból (az argininből) egy nitrogén monoxid szintetáz enzim nitrogén monoxidot (NO.) szabadít fel, ami klasszikus szabadgyöknek számít. Az NO-t sokan a kipufogógázok egyik mérgezőanyagaként ismerik, holott olyan alapvető biológiai folyamatok közvetítésében is szerepet játszik, mint a vérnyomás csökkentése, az idegsejtek közötti kommunikáció és a fertőzött sejtek elpusztítása. Érdekes módon ez a szabadgyök a szervezetben reakcióba léphet egy másik szabadgyökkel, a szuperoxid anionnal, és a két gyök reakciójának a terméke, a peroxinitrit (ONOO-) már nem szabadgyök, de mégis reaktívabb a létrehozásában aktívan ügyködő "szülőmolekuláknál".

Talán sikerült némi zavart kelteni a fejekben :-), ami arra jó lehet, hogy rávilágítson a tudományos problémák komplexitására, és elejét vegye a sokunkban benne rejlő egyszerűsítő hajlamnak.